Élj tudatosabban egy szebb jövőért (1. rész)

🌱🌍 Nap mint nap hallunk a túlzott mértékű környezetszennyezésről és a globális felmelegedésről. Minden cikk arról szól, hogy tönkretesszük a levegőt, a vizet, a termőtalajt, kimerítjük energiakészleteinket, elpusztítjuk erdőinket, és állatok tömegét ítéljük kipusztulásra.

🤔 Elgondolkodtál már azon, hogy mi lehet ennek az oka?

A probléma gyökere elsősorban az önző szemléletmód, mely minden más elé helyezi az anyagi hasznot. A legtöbb ember lustaságból nem cselekszik, míg mások csak legyintenek egyet, hogy én egyedül kevés vagyok, akár egy csepp a tengerben.

Gondolj csak bele, ha ezzel a hozzáállással mindenki azt mondja, hogy én egyedül kevés vagyok, akkor szerinted mi lesz a vége?

🌍 Ez egy nagyon fontos téma és elkerülhetetlen, hogy a lelki dolgokon túl az anyagi síkkal is foglalkozzunk egy kicsit!

🌳A fogyasztói viselkedéseddel nagyban befolyásolod a környezetet. Mi is a természet része vagyunk, függünk tőle, éppen ezért a saját jövőnk érdekében meg kell óvnunk a környezetünket. Csak Magyarországon évente három Gellért-hegynyi hulladékot termelünk.

Ha tehát tenni szeretnél valamit a környezetszennyezés ellen, akkor elsősorban szemléletmódodon kell változtatnod!

Az első lépés, hogy megérted és meggyőződéssel vallod: a környezetszennyezés nem szükséges az emberhez méltó életforma kialakításához. A szemléletmód megváltoztatása mindenkire vonatkozik! Ne arra várj, hogy majd az állam és a környezetvédelmi miniszter mindent helyrehoz! Neked kell változni ahhoz, hogy a pozitív változás bekövetkezzen! 👉 A változást pedig otthon, saját környezetedben kell elkezdened.

Próbálj meg lépésről lépésre kialakítani egy olyan életmódot, ami lehetőség szerint minél nagyobb összhangban van a természettel. Ez nyilván nem megy egyik napról a másikra, hiszen sokszor hónapokra/évekre van szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk változtatni egy-egy szokásunkat, de valahol el kell kezdeni! Biztos vagyok benne, hogy sokszor túl kevésnek és tehetetlennek érzed magad, amikor az irdatlan méretű környezetszennyezésről hallasz.👉 Pedig az sem kevés, ami rajtad múlik. Te is nagyban befolyásolod a környezetedben élőket, éppen ezért a személyes példamutatás a leghatásosabb.

Ha megváltoztatod gondolkodásmódodat, szokásaidat, esetleg ilyen irányban hatsz a környezetedre, családodra, barátaidra akkor már nyugodt lehetsz, hiszen mindent megtettél ezzel kapcsolatban.

🧽🧪🛍“Majd holnap” – hányszor mondod ezt saját magadnak, amikor a szupermarketben, műanyag zacskóba mérted le a zöldségeket vagy amikor kemikáliákkal teli tisztítószerrel törölted le a polcokat?

Itt az idő, hogy elbúcsúzz a halogatástól és a régi szokásoktól. Építs be új szokásokat az életedbe és cselekedj még ma!

Hoztam neked pár tippet, ami segíteni fog a szokásaid megváltoztatásában és nagymértékben hozzájárul a környezet megóvásához. A hasznos tippeket és megoldási lehetőségeket két részre osztottam. Ebben a cikkben az első részt osztom meg veled.

1. Kevesebb hulladék

🗑🚮 Csökkentsd a háztartási (kommunális) hulladékot. Ennek első lépcsője, hogy minél kevesebb csomagolással térj haza a vásárlásból, hiszen a papír, aluminium és műanyag gyártása rengeteg energiával és károsanyag-kibocsátással jár.

Tipp:

🛒🛍 Ha teheted vásárolj a piacon vászontáskában. 🍓🥦 Mirelit áruk helyett, igyekezz minden zöldséget és gyümölcsöt megvásárolni a piacon vagy az őstermelőknél. Ha esetleg mégis olyan terméket szeretnél venni ami félkész vagy előfőzött, akkor konzerv helyett válaszd azt a terméket ami üvegben van. Ezzel nemcsak a környezet kíméled, de az üveget szelektíven is tudod gyűjteni és az egészségedre nézve is hasznosabb, ha nem konzervdobozból eszel. Ha pedig rendelkezel kerttel, akkor komposztálj bátran!

📝 Írj bevásárló cédulát! Ezzel elkerülheted, hogy felesleges dolgokat vásárolj meg. A mai világban már, számtalan telefonos applikáció is rendelkezésedre áll ehhez, és a telefon szinte mindig kéznél van. Nagyon fontos, hogy ne menj éhesen vásárolni, mert több élelmiszert fogsz venni, mint amire tényleg szükséged van.

2. Gyűjtsd szelektíven a hulladékot

♻️ Nagyon fontos, hogy szelektíven gyűjtsd a hulladékot ahelyett, hogy mindent össze vissza beletennél a kukába.

Tipp:

Keresd meg a házadhoz legközelebb álló szelektív kukákat és vidd oda a szemetet. Abban az esetben ha ez messze van hívd fel a hozzád tartozó hulladékkezelő központot és kérj a házad elé szelektív kukákat. Tudomásom szerint a közös képviselő is tud ebben az ügyben intézkedni.

Fontos, ha nekilátsz a szelektív hulladékgyűjtésnek, akkor előtte tájékozódj, hogy melyik kukába mit lehet dobni.

Elmesélem neked a személyes példámat:

🍕 Te hova dobnád a pizzás dobozt? Én egyértelműen a papír hulladék közé. Hát ki kell, hogy ábrándítsalak, mert nem oda kell dobni! Most biztosan vakargatod a fejedet, hogy hülye vagyok, de ha utánajársz te is láthatod, hogy a pizzás doboz nem való a papírhulladékba, mert élelmiszerrel szennyezett, ami az egész gyűjteményt tönkre teheti, így tehát a kommunális hulladékok közé kell dobni.

Egy másik példa:

🍅 Ha ketchupos üveget dobsz ki, előtte öblítsd ki belőle a ketchupot, hogy az se legyen szennyezett. Ezt minden élelmiszerrel szennyezett termék esetében tedd meg!

3. Felejtsd el a nejlonzacskókat

❌ Hamarosan amúgy is eljön az a világ, ahol már a múlté lesz a nejlon. Ha olvasod az újságot vagy hallgatod a híreket biztosan te is észrevetted már, hogy egyre több élelmiszer áruházlánc szünteti be az egyszer használatos műanyag termékeket és a nejlonzacskókat. Előbb-utóbb kénytelen leszel, amúgy is lecserélni! Miért ne tennéd meg már most?

Tipp:

🛍 Használj helyettük bevásárlószatyrot. Ezzel csökkented a zacskók számát és kevesebbet is gyártanak belőle. Ha kevesebbet gyártanak belőle az pedig azt jelenti, hogy kevesebb végzi a már amúgy is túlzsúfolt szeméttelepeken.

Manapság már azok is találnak szuperebbnél szuperebb designos termékeket, akik követik a divatot. Nem kell aggódnod, hogy ciki vagy nagymamás a ruhaszatyor.

Nagyon sok embernek az okoz problémát, hogy nagyon könnyű otthon felejteni. Mi a megoldás? Tegyél egy újra használhatót a táskádba, tartsd a kocsiban vagy valami olyan tárgy közelében, amit mindig magaddal viszel. Tartsd mondjuk a kulcsoknál, így eszedbe fog jutni. Rengeteg olyan táska kapható ami szép, erős és kicsire összehajtogatva alig foglal helyet, és ha még tudatosabb akarsz lenni, a gyümölcsöt, pékárut is teheted olyan kis zsákokba, amik direkt erre a célra készültek és mindig magaddal viheted.

4. Válassz helyi termékeket

👨‍🌾🚛📦 A hazai, sőt termelői termékek fogyasztása szinte divat lett az elmúlt években. Sokszor nem csak finomabb, de azokat az embereket is segíted vele a környezetedben akik keményen dolgoznak, hogy megtermeljék, nem beszélve arról, hogy kevesebb a szállítás, emiatt pedig a kibocsátás és csomagolóanyag is.

Tipp:

🥫Mint azt már említettem kerüld a konzerv- és mirelit áru vásárlását. A friss áru nemcsak kevesebb csomagolást igényel, de sokkal egészségesebb, táplálóbb is.

5. Fogyassz kevesebb húst

🥩 👣Amellett, hogy a húsban gazdag étrenddel számos betegség kockázata is magasabb, a húsfogyasztás ökológiai lábnyomunkat is növeli. Tudtad, hogy 1 kg marhahús előállításához 15.000 liter víz szükséges? A húst aztán fel kell dolgozni, hűtve kell tárolni és persze energiát igényel sütéskor-főzéskor is. 👉És akkor még szó sem esett az állat tartásának és levágásának morális kérdéseiről.

🐮💨 Klímánk szempontjából ugyancsak problémás a marhahús előállítása, a kérődző állatok ugyanis folyamatosan eregetik a metánt a légkörbe.

Egyes kutatások szerint az ipari szintű szarvasmarha-tartás eredményeként nagyjából annyi üvegházhatású gáz szabadul fel, amennyit a járművek termelnek az utakon.

Csak hazánkban az egy főre jutó húsfogyasztás évente 56 kg, vagyis könnyedén elfogyasztjuk akár a saját testsúlyunkkal egyenlő mennyiséget is.

Tipp:

🥓🥩 Kerüld a sertés ill. marha hús fogyasztását, helyettük fogyassz szárnyasokat vagy iktasd be az étrendedbe a halakat. Törekedj arra, hogy minél kevesebb húst fogyassz (heti max 2 alkalommal), de ha nem tudsz lemondani róla, akkor próbálj meg háztájit beszerezni. Már heti egy húsmentes nap beiktatásával is sokat tehetsz a környezetedért.

6. Ételek tárolása

A műanyagdobozok sokszor praktikusak és kéznél vannak, mégsem tesznek jót az ételeknek és a környezetednek sem.

Tipp:

Otthon nyugodtan tedd porcelán vagy üvegedénybe az ételt, ami pedig nem romlandó, tarthatod fadobozban vagy kosárban is. Rengeteg boltban kapható szilikon edénytároló létezik, amit akár a munkahelyedre is magaddal vihetsz és amikor megetted az ételt, össze tudod nyomni, így kisebb helyet foglal el a táskádban.

❄️ A hűtőszekrényt pedig ne állítsd hidegebbre a kelleténél, általában a benne tárolt ételnek sem tesz jót, ha megfagy.

7. Óvakodj a szívószáltól

🥤 Ha nem muszáj, ne kérj szívószálat a turmixhoz, szörphöz, limonádéhoz. Ezek az egyszer használatos kis tárgyak sokszor teljesen feleslegesen kerülnek elő.

Tipp:

🍽🍹🙆‍♂️ Ha étterembe mész és kérsz magadnak italt szólj előre a pincérnek, hogy nem kérsz bele szívószálat, ez a férfiak esetében még praktikus is, hiszen ők nem repesnek a szívószálakért. Ha pedig otthon szeretnél a gyerekednek vagy a barátaidnak házi limonádét készíteni és elengedhetetlen, hogy szívószálat használj, akkor vegyél papír szívószálat, ami nem ázik el és jobb minőségű. A legjobb alternatíva azonban a fém szívószál, amit utána mosogatógépben ki tudsz mosni és nem kell aggódnod, a higiénia miatt sem.

8. Főzéskor takarékoskodj az energiával

Tipp:

👩‍🍳♨️ Mindig fedd le az edényeket, illetve forrás után vedd kisebbre a lángot/hőfokot, így akár a felhasznált energia ¾-ét is megspórolhatod. Törekedj arra, hogy minél kevesebb élelmiszert hőkezelj és használd rendszeresebben a sütőt vagy a grillt.

9. Gazdálkodj okosan a vízzel

🚿 Gondolj csak bele, hogy mennyi vizet használsz el feleslegesen. Rengeteg olyan eset van, amikor nem is figyelünk erre és indokolatlan folyatjuk a vizet. Pedig mennyi országban hatalmas probléma a vízhiány, ők egy csepp víznek is annyira örülnének, hogy mi azt fel sem tudjuk fogni, hiszen nekünk az a természetes, hogy bárhol és bármikor hozzá tudunk jutni, ráadásul minden mennyiségben.

Tipp:

Ha férfi vagy és borotválkozol ne folyasd feleslegesen a csapot, csak addig ameddig szükség van rá. Ez ugyanígy igaz a fogmosásra, ameddig sikálod a fogadat zárd el a csapot, hiszen semmi értelme, hogy feleslegesen folyjon a víz. Fürdés helyett a rövid tusolást válaszd és szappanozás közben is zárd el a vizet. Nem azt mondom, hogy sosem engedheted meg magadnak, hogy egy hideg téli estén ne ülj bele egy kád forró vízbe, de ha kitűzöl magadnak egy napot, mondjuk minden hónapban 1-szer vagy 2-szer hétvégén, máris rengeteget tettél a felesleges vízfogyasztás ellen.

🚽 A WC-be már léteznek olyan takarékos tartályok is, amit be tudsz építeni. Ha van kerted akkor a locsolást meg tudod oldani egy esővízgyűjtő segítségével.

Te is láthatod, hogy mennyi mindennel hozzá tudsz járulni a környezetünk megóvásáért, ráadásul egy Ft-ba sem kerül.

Ne halogass, kezd el még ma beiktatni ezeket az új szokásokat az életedbe és válj te is környezettudatos emberré! 😊

(A jelentkezéssel elfogadod az adatvédelmi tájékoztatót.)

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!

Facebook
Twitter
LinkedIn

Írd meg a véleményed és szólj hozzá! Legyél Te is tagja a közösségnek!

Csupán 1 lépésre vagy az ingyenes 1. Modultól!​

Add meg az adataid és már küldjük is az 1. modul teljes anyagát!

(A jelentkezéssel elfogadod az adatvédelmi tájékoztatót.)