Kevesen tudják, hogy a Charlie angyalai szárja, Drew Barrymore magyar származású színésznő. Felmenői pedig valódi dinasztiát alkotnak: ükszülei, dédszülei és nagyszülei egyaránt sokat foglalkoztatott színészek voltak.
Mindezek alapján azt gondolhatnánk, hogy egy csodálatos karrier vette kezdetét az életében, hiszen egy olyan családba született ahol mindenki sikeres színész volt. Drew már 11 hónapos korában reklámfilmekben szerepelt, 7 évesen játszott az E.T.-ben és csupán időre volt szükség ahhoz, hogy világsztrárrá váljon.
Ennyire egyszerű volt számára sikeres színésznővé válni?
Sajons nem egészen, Drew Barrymore-nak nem volt könnyű gyermekkora, talán hihetetlennek tűnik, de már tizenegy évesen alkoholproblémái voltak, tizenkét évesen drogfüggő lett. Tizenhárom esztendősen már elvonóra kellett járnia, ahová még egyszer visszakerült pár hónappal később, miután öngyilkos akart lenni.
Miért kezdett bele Drew a pusztító életmódba?
Drew édesanyja a legkevésbé sem viselkedett anyaként, már kisgyermekként bulizni hordta lányát. Ez oda vezetett, hogy kilencévesen már dohányzott, rendszeresen ivott, amikor tizenegy volt, majd rászokott előbb a marihuánára, aztán a kokainra. Drew szerencsére időben rájött, hogy anyja mellett soha nem lesz normális élete, így tizenötödik születésnapja után a bíróságon kérte felnőtté nyilvánítását, hogy egyedül élhessen.
Jó példát nem láthatott otthon, mégis tudta, hogy nem követheti tovább ezt az utat, nem lehet tovább szülei rossz döntéseinek az áldozata. Tizenöt évesen munkanélküli volt mikor elköltözött otthonról, tizenhat évesen vécéket takarított, húszas éveinek közepére pedig már két váláson túl volt.
Innen szép nyerni!
Drew már nagyon fiatalon kénytelen volt úgy viselkedni, mint egy felnőtt, mivel hatalmas nyomás nehezedett rá és a szüleire sem támaszkodhatott. Barrymore karrierjét ráadásul sokágig negatívan befolyásolta gyermekkori viselkedése, szinte mindenki azt hitte, hogy csak egy újabb sikertelen gyermekcsillag, aki el fog tűnni a süllyesztőben.
Egy kis túlzással élve, gyakorlatilag az egész világ a bukására fogadott. Te mit tennél egy ilyen helyzetben?
Drew elhatározta, hogy változtat az életén és egy világsztár lesz belőle. Nem csak játszadozott ezzel a gondolattal, hanem minden egyes nap, minden egyes pillanatában azt tartotta a tudatában, hogy ő igenis világsztár lesz!
Ahogy ezt a döntés meghozta, elkezdett helyreállni minden körülötte.
A 90-es évek végén megismerkedett amerikai kedvesével, legyőzte az alkohol és drogfüggőségét. Gyermekkori zűrös élete ellenére egy igazi világsztár lett belőle, akit szinte mindenki ismer.
Drew azt vallja, hogy mindannyian hozunk rossz döntéseket – ez természetes – , de a lényeg az, hogy kijavítsuk őket. Ne hagyjuk, hogy a külső körülmények határozzák meg az életünket, hiszen mi magunk teremtjük meg a saját valóságunkat.
Drew összegyűjtötte azokat a gondolatokat, amelyek segítettek neki a legnehezebb időkben felülemelkedni a problémákon.
- A legnagyobb fájdalom idővel erőssé tesz téged.
- Felszabadító érzés, ha nem kell megfelelni senkinek, add önmagad!
- Minden nap cselekejd úgy, hogy este, mikor lehajtod a fejedet a párnára, azt tudd mondani magadnak, ma egy nagyszerű ember voltam.
- A szeretet ereje egyesít minket, hiszen erre vágyunk mindannyian.
- A boldogság megszépít, minden boldog ember szép.
- Ha nehéz helyzetben vagy, figyeld meg mit kell megtanulnod belőle.
- Ha sosem mersz kockáztatni, elvesztegeted az életedet.
- A boldogság választás kérdése, válaszd a boldogságot és harcolj érte!
- Semmit sem bánok az életemben, hiszen mind ahhoz segített hozzá, hogy azzá váljak aki ma vagyok.
Mi az, amit most azonnal magaddal vihetsz Drew Barrymore történetéből?
- Ne hagyd, hogy a külső körülmények határozzanak meg téged, vedd kezedbe a sorsod irányítást! Hiszen a saját életünkben mindenért mi magunk vagyunk a felelősek.
- Azoktól az emberektől, akik negatívan befolyásolják az életedet, tartsd távol magadat. Vedd körbe magad olyan emberekkel, akik inspirálnak téged.
- Ha hibázol ismerd be és javítsd ki amennyire csak lehetséges.
- A gondolataink formálják az egész életünket, ezért vigyázz hogyan gondolkozol.
- Elég egyetlen helyes gondolat, ami megváltoztathatja az egész életedet.
Jól jönne még több gyakorlatias tanács és egy lépésről-lépésre felépített terv? Mi az iMAG-nál épp azzal foglalkozunk, hogy segítsünk neked valóra váltani álmaidat! Tedd meg az első lépést, nézd meg az 1. INGYENES modult: